Széchenyi 2020

Tanácsadás

Akcelerátor Központjainkban dolgozó tanácsadóink ingyenes tanácsadással állnak a magyar KKV-k rendelkezésére. A központokban előre egyeztetett időpontban igénybe vehető szakmai- és üzletfejlesztési-, valamint fejlesztési tanácsadás is. Az Akcelerátor Központokban emellett adat- és MI alapú fejlesztéseket bemutató kísérleti környezeteket és működő use-case-eket ismerhetnek meg az érdeklődők.

 

SuvoltosLaszlo.jpg

Süvöltős László vagyok, marketing- és üzletfejlesztési szakértő, a Debreceni Adatgazdaság Akcelerátor Központ szakmai tanácsadója. Kiemelten fontos területnek tartom a KKV- és startup vállalkozások részére történő üzleti modellek kialakítását.

Korábban a Startup Campus Inkubátor Zrt. operatív vezetője és befektetési menedzsere voltam, munkám során részt vettem az inkubátor 18 céltársaságból álló portfóliójának felépítésében, amelybe összesen – a follow on befektetésekkel együtt – 1 200 000 000 Ft feletti kockázati tőke került bevonásra. Korábbi igazgatósági tagja voltam az Insimu Patient egészségügyi startupnak, amely 2018-ban a CESA (Central European Startup Awards) díjat nyert. A „Vállalkozz Magyarország!” és az országos „INPUT program” oktatójaként eddig több mint 150 vállalkozás elindulását támogattam.

 
 
SalgaB.png

Salga Benjamin vagyok, a Debreceni Adatgazdaság Akcelerátor Központ szakmai tanácsadója. Tanulmányaim során a BSC alapdiplomámat az International Business School Pénzügyi szakán szereztem, mesterdiplomámat a Central European University Business Analytics szakán kaptam.

A GINOP-3.2.8-20 kiemelt projekt megvalósítói csapatához 2022 második negyedévében csatlakoztam, többek között azzal a céllal, hogy cégeknek segíthessek adatvezérelt megoldások kifejlesztésében. A projektekben az ügyféllel történő kapcsolattartás, szakmai egyeztetések, PoC/PoT fejlesztési tervek készítése tartoznak a feladat köreim közé, de én felelek a fejlesztőcsapattal folytatott kommunikációért is. 

 
LK_2_kep.jpg

Lukács Krisztina vagyok, a Zalaegerszegi Mesterséges Intelligencia Akcelerátor Központ vezetője. 30 éves tapasztalattal rendelkezik az informatikai kereskedelem és üzemeltetés területén. Rendszergazdaként, kereskedelmi vezetőként és cégvezetőként, valamint tanácsadóként is más-más aspektusból ismertem meg a vállalkozások kihívásait, a digitális fejlesztésekben rejlő lehetőségeket.

 

Meggyőződésem, hogy aki még nem ismeri a már elérhető, rendelkezésre álló fejlesztéseket, alkalmazásokat, az nem érti az általuk elérhető előnyöket. Éppen emiatt az Akcelerátor Központ vezetőjeként és MVP tanácsadóként kollégáimmal együtt azon dolgozunk, hogy a KKV szektor szereplői minél teljesebb mértékben tudják kiaknázni a digitális transzformáció, az adatvagyongazdálkodás és az MI nyújtotta előnyöket vállalkozásuk hatékonyabb működése érdekében.

 
Németh Ferenc_ .jpg

Németh Ferenc vagyok, villamos üzemmérnök, a Zalaegerszegi Akcelerátor Központ gazdasági és technológiai tanácsadója.

Meglátásom szerint a tanácsadói munka egy ’interface’ feladat: közvetítés a felhasználói és a szakértői oldal között.

Vállalati és IT üzemeltetési tapasztalataimra támaszkodva elsősorban segítem feltárni a KKV partnereinknél MI megoldásokra érett üzleti problématerületeket. Ezt követően fejlesztő kollégáim és külső szakértőink támogatásával közvetítem partnereink felé a profiljuknak megfelelő MI technológiákat és megoldásokat. Célom, hogy a felhasználói és a szakértői oldal közötti hiteles és hatékony kommunikáció eredményeként releváns fejlesztési ajánlásokat tudjunk kínálni a felmerülő üzleti problémákra.

Az IT versenyszférából kapcsolódtam be a támogatói projektbe. 20 éves cégvezetői tapasztalattal, minősített DPO-ként kiemelt szakterületem az adatvédelem és az üzleti adatbiztonság. Az intelligens adatmentési megoldások, IoT rendszerek és az ipari robotika területén szerzett ismereteim révén 2021 óta tagja vagyok az MI koalíciónak. Korábban 10 éven át rendszermérnöki és középvezetői pozíciókban dolgoztam a Magyar Telekomnál.

 
HabodasBela.jpg

Hadobás Béla vagyok, üzletviteli és marketing tanácsadó, élelmiszeripari mérnök és marketing szakközgazdász, jelenleg a Zalaegerszegi Mesterséges Intelligencia Akcelerátor Központ tanácsadója. 25 éves gyakorlattal rendelkezem beszerzés, raktározás, logisztika, üzemszervezés, értékesítés és marketing szakterületeken. Az egyes szakterületeken az elméleti ismeretek mellett gyakorlati és vezetői tapasztalattal is rendelkezem.

A rám bízott feladatok megvalósítása során törekszem a vállalati folyamatok gyenge pontjainak gyors feltárására és hatékony megoldására. A cégvezetők stratégiai és napi folyamatirányítási döntéseit elsősorban a költséghatékony, nyereségorientált vállalat és a szervezetfejlesztés prioritása mellett képzelem el.