Kínában már tömegesen ítélkeznek virtuális AI bírók

  10/12/2020

Az ázsiai nagyhatalom az igazságszolgáltatás leterheltségét kívánja csökkenteni a bizonyos ügyekben bevetett MI-alapú bíráskodással

A kínai kiberbíróságok mind több ügyben járnak el, ezzel is alátámasztva Peking MI nagyhatalmi ambícióit.

Kínában elindult a kiber igazságügy! A kínai WeChat közösségi platformon március óta fut egy "mobil bíróság", amely eddig több, mint három millió ügyet és egyéb bírósági eljárást kezelt. A Kínai Legfelsőbb Bíróság közleményében leszögezi, hogy a bírósági rendszer leterheltségét digitalizációs eszközökkel szeretnék enyhíteni, ahol a blockchain és a felhőtechnológia mellett az AI is kulcsszerepet játszik.

Az első kiberbíróság már 2017 óta működik Hangzhou városában, amelyet a digitális aspektust tartalmazó jogviták rendezésére hoztak létre. A hangzhoui internet bíróságon a felek videó cset formájában jelennek meg, majd egy AI bíró - képernyőre vetített avatar képében - utasítja őket, hogy adják elő mondandójukat. A bíróság hatáskörébe online kereskedelmi viták, szerzői jogi ügyek és e-kereskedelmi termékfelelősségi igények tartoznak többek között.

A peres felek polgári jogi igényüket online regisztrálhatják, majd később bejelentkezhetnek a tárgyalásra. A jogi folyamatok virtuális bíróra bízása felgyorsítja az eljárást, csökkenti az emberi bírók terheit, akik szerepe a felügyeletre szorítkozik, és akik csak az ügyben hozandó legfontosabb határozatokkal kell, hogy foglalkozzanak.

Az újításra azért volt szükség, mert megszaporodott a mintegy 850 millió mobilinternetező által generált, mobilfizetésekkel és e-kereskedelemmel kapcsolatos ügyek száma. A hangzhoui után időközben Pekingben is létrehoztak egy hasonló  rendszert, és összesen eddig 88.000 feletti esetben hoztak ítéletet.

A WeChat mobil bírósága a felhasználók számára ugyanakkor lehetővé teszi, hogy fizikai megjelenési kötelezettség nélkül indítsanak keresetet, vegynek részt tárgyaláson és adjanak be bizonyítékokat. Mindez Kína azon erőfeszítésének része, hogy a világ vezető digitális hatalmává váljon. A kínai bíróságok 90%-a már most valamilyen szinten online formában intéz ügyeket.

Teljes cikk itt

LATEST NEWS

Szingapúr is edukálja a társadalmat mesterséges intelligenciából

A fejlett ázsiai városállamban debütál az Intel a hétköznapi embereknek szóló AI kurzusa

Read article   

Mérföldkő a nemzeti adatvagyonról szóló törvény elfogadása

Az MI Koalíció támogatja a kiemelt jelentőségű jogszabályt, amely új fejezetet nyithat a hazai adatgazdaság fejlődésében

Read article   

Elfogult filmes gyakorlatokat szűr a mesterséges intelligencia

Egy új MI-alapú módszerrel szinte bármilyen irodalmi alkotás vagy sajtótermék esetében fel lehet mérni, milyen mértékben fordulnak elő benne bizonyos szempontból elfogult elemek.

Read article