A tisztességes AI eljöveteléhez a rendszerépítők és -telepítők együttgondolkodására lesz szükség

A tisztességes AI eljöveteléhez a rendszerépítők és -telepítők együttgondolkodására lesz szükség

Calendar  2021.02.04

Az idei Világgazdasági Fórumon is központi helyet foglalt el a mesterséges intelligencia etikai vetületének vizsgálata.

A Világgazdasági Fórum gondozásában a davosi agenda keretében megjelent véleménycikk kiemeli, hogy milyen fontos lenne végre átfogó rendszert alkotni az MI elfogultságának kezelésére. A problémák ugyanis csak részben tudhatók be technikai aspektusoknak, hiszen eleve létezik már egy csomó eszköz, amelyek a külünböző adattípusok kapcsán fellépő AI szubjektivitást hivatottak orvosolni.

A szerző szerint a tisztességes AI-hoz olyan irányítási struktúrákra is szükség van, amelyek meghatározzák és bevezetik az adatgyűjtés és -feldolgozás során keletkező elfogultság azonosítására és csökkentésére szolgáló megfelelő eszközöket, valamint azokat a kereteket, amelyek az egyes felhasználási esetekre vetítve határozzák meg a megfelelő rálátást.

A tisztességesség fogalma ugyanakkor attól is függ, hogy az milyen közegben jelenik meg, vagyis azt a konkrét alkalmazási eseteknek megfelelően kell definiálni. A helyes definícióhoz többszereplős konzultációra van szükség, amelynek során az AI rendszereket építők és telepítők közösen vitatják meg a fenti összefüggéseket a felhasználókkal és az érdekelt közösséggekkel.

Az oktatás hasonlóan kulcsjelentőségű. A fejlesztőkben és azok környezetében is tudatosítani kell, hogy milyen elfogultsági veszélyek léphetnek fel, hogyan lehet azokat beazonosítani, hatásukat pedig tompítani. A vállalati vezetőknek ezért meg kell tanulniuk a sokszínűség szem előtt tartásával fejlesztői csapatokat összerakni, illetve AI elfogultsági és csökkentési ösztönzőket kitűzni.

Mindezt kikényszeríthető módszertannal kell kiegészíteni, amihez a cégektől elvárható, hogy az üzleti modelljüknek meginkább megfelelő belső irányítási keretrendszert hozzák létre. Az AI rendszerek nem lehetnek az egyenlőtlenség forrásai sem, főként, mivel a technológia épp a nemi, földrajzi, etnikai és testi fogyatékossághoz köthető különbségek áthidalását hivatott szolgálni.

A tisztességesség globális dimenziója ugyanakkor szintén megköveteli, hogy azt a különböző régiók között azonos módon terjesszék, ám az egyes régiók sajátosságainak figyelembe vételével. A legfőbb hajtóerő mind ennek megvalósításában annak biztosítása, hogy a tech tartsa tiszteletben az emberi értékeket és megelőzze, hogy azok veszélybe kerüljenek.

Teljes cikk itt!

MI HÍREK

MI Kihívás is bekerült a Marketing Diamond Awards díjazottjai közé

Örömmel jelentjük be, hogy az MI Kihívás is bekerült a Marketing Diamond Awards díjazottjai közé! A Neumann Nonprofit Kft. első alkalommal pályázott a Marketing Diamond Awards-ra, ahol mind a négy kategóriában beadott pályázat Gyémánt díjazásban részesült. Az egyik nevezett projekt az MI Kihívás volt, mely a tartalommarketing kategóriában szerzett elismerést.

Elolvasom   

Áttörés a magyar nyelvi mesterségesintelligencia-kutatásban

A Nyelvtudományi Kutatóközpont kutatói két, világszínvonalon is jelentős nyelvmodellt fejlesztettek ki az ELKH infrastruktúra-fejlesztési pályázatán elnyert szuperszámítógépeken, neurális technológiát használó gépi tanulási algoritmusok segítségével.

Elolvasom   

KÍVÁNSÁGUNK SZERINT ÍR NÉPDALT A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA

Egy izgalmas előadás keretein belül tájékozódhattak az érdeklődök a Zeneszöveg.hu dalszövegíró chatbotja által generált magyar népdal és a mesterséges intelligencia összefüggéseiről a VII. BUSH, azaz a Budapest Showcase Hub eseményén.

Elolvasom