KÉSZÜL AZ UNIÓS RENDELET A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ALKALMAZÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL
2022.11.10
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) álláspontja szerint mindenképp szükséges szabályozni, hogy mely területeken és mire szabad használni a mesterséges intelligenciát, mint technológiát.
Előbb-utóbb a szabályozásban is meg kell jeleníteni azokat a korlátokat, amelyeken túl a mesterséges intelligencia használata már nem segítséget, hanem kockázatot jelent – emelte ki közleményében a Hatóság.
Felhívták a figyelmet, hogy az Európai Unió már vitára bocsátotta az erről szóló rendelet tervezetét, amely a különböző alkalmazási területek kockázatait minimális, korlátozott, magas és elfogadhatatlan mértékű osztályokba sorolja. A magas kockázatú területeken már indokoltak a szigorú szabályok, az elfogadhatatlan kockázatú területeken - amelyek már veszélyeztethetik az emberek biztonságát, megélhetését és jogait - pedig a tiltás eszközével él a tervezet.
A tiltott kategóriába esne minden olyan alkalmazás, amely a személyek manipulálására, életkorának, testi, vagy szellemi fogyatékosságból eredő sebezhetőségének kihasználását célozza. Ugyancsak tiltott a személyek megbízhatóságának értékelésére, vagy osztályozására irányuló alkalmazás, ha ez hátrányos vagy kedvezőtlen bánásmódot támogat. Tilalom alá esne a valós idejű, a nyilvánosság számára hozzáférhető helyeken történő tömeges biometrikus azonosítás is, ami alól engedélyhez kötötten kivételt képezhet az eltűnt személyek, vagy különösen veszélyes bűnözők alkalmi keresése - ismertették.
Az NMHH is foglalkozik a mesterséges intelligencia megismerésével, és ennek két oka is van. Egyfelől ezek a rendszerek a részei lesznek az infokommunikációs hálózatoknak; fel kell készülni a megismerésükre, és meg kell vizsgálni, hogy a piacon történő alkalmazásuk esetén szükséges-e szabályozási lépéseket tenni. Másfelől az EU-rendelet megjelenése számos feladatot ró majd az egyes országokra a kockázatok elemzése és kezelése terén. Várhatóan ebben is lesz feladata az NMHH-nak, hiszen a mesterséges intelligencia-rendszerek kockázatelemzése komoly felkészültséget igényel - olvasható az NMHH oldalán.
A téma kapcsán a Mesterséges Intelligencia Koalíció is megfogalmazta álláspontját. A szabályozás és etikai keretek munkacsoport által megszervezett ülésen vitathatták meg a jelenlévők a rendelet tartalmát és tehettek javaslatokat, melyek beépítésre és megküldésre kerültek az illetékeseknek. A Koalíció korábban véleményezte a rendelettervezet megalkotását megalapozó Fehér Könyvet is.
Forrás: Mesterséges intelligencia: mi használjuk és mi szabunk határt neki • Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (nmhh.hu)
(DMÜ hírlevél 10.25.)