Középpontban az adatok ereje a Digital Public Administration Summit V4 nyári workshopon

  2021.08.09

A régió vezető szakemberei az adatgazdaság és a közigazgatásban alkalmazható automatizáció aktuális kérdéseit vitatták meg.

2021. július 27-én megrendezésre került a Digital Public Administration Summit V4 nyári workshop, amely a közigazgatás digitális csúcskonferenciájaként teret adott a régió vezető szakemberei számára, hogy az adatgazdaság és a közigazgatás területén legfontosabb digitalizációs újításokat megvitathassák.

A virtuális térben létrejött tanácskozás alkalmával két felvezető előadás és két kerekasztalbeszélgetés során a digitális közigazgatás és a közadatportálokhoz kapcsolódó alkalmazásokon és gyakorlatokon kívül olyan témákat is érintettek, mint a közadatok bevonása az adatáramlásba, vagy hogy milyen hatással van a közadatok rendelkezésre bocsátása a piacra és a gazdaságra.

Bevezetőjében Dr. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a mesterséges intelligencia alapú megoldások amellett, hogy átszervezik mindennapi életünket és a vállalkozások működését, az erőviszonyokat is megváltoztatják a nemzetgazdaságok között. Magyarország GDP-jének egynegyede már napjainkban is a digitális gazdaságnak köszönhető, de a 2030-ra előirányzott globális növekedési hányados 14%, amelytől hazánk sem szeretne elmaradni. A nagyléptékű fejlődés ösztönzésében a hazai mesterséges intelligencia ökoszisztéma szakmai és konzultációs fóruma, az MI Koalíció által megalkotott Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájának végrehajtása is jelentős szerepet tölt be.

A workshop keretében ismertetett mesterséges intelligencia alapú közigazgatási fejlesztések között szerepelt például hangvezérelt chatbot, amelyben az állampolgárok által feltett kérdéseket egy beszédleiratozó rendszer kezeli, majd a szöveget algoritmusok elemzik. Az ügyfélszolgálati munkatársak által jóváhagyott válaszok közül ajánlás születik és azt az automata egy szövegfelolvasó alkalmazással olvassa vissza a felhasználónak. Jelentős fejlesztések továbbá az ügyfélkapunál már alkalmazott arcfelismerésen alapuló bejelentkezés, illetve a gépi látáson alapuló rendszámfelismerés, mely a gyorshajtók esetében segít emberi erőforrást és időt megtakarítani.

Sylwia Stefaniak, a lengyel Miniszterelnöki Kancellária Innovatív Megoldások Főosztályának szakértője szerint szoros együttműködésre van szükség az egyes országok közszférái között, aminek elengedhetetlen feltétele a bevált gyakorlatok megosztása, valamint a mesterséges intelligencia fogalmának társadalmilag egységes tisztázása és megértetése is, amelyhez rendkívül fontos az edukáció.

Dr. Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetőjének és a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség vezetőjének zárszavaival élve az államfejlődés új korszakába léptünk. Így annak fejlesztéséhez egyre inkább egyfajta társadalmi-mérnöki gondolkodás szükségeltetik. Ahogy az iparban az üzemanyagot nem csak védeni kell, hanem használni, ez ugyanúgy igaz az közadatokra is, ezért fontos, hogy Magyarországon az adatvagyon proaktív használatának megteremtődnek a jogszabályi és szervezeti felétételei.

Az esemény teljes videóanyagát itt lehet megtekinteni.

A LEGFRISSEBB HÍREINK

Lépéskényszerben Európa a globális csiphiány hatására

Németország felpörgetné a belföldi csipgyártást a technológiai szuverenitás erősítésére

Elolvasom   

Németország "valóságszimuláló" laborokkal ösztönözné az innovációt

A tervezett ún. "Reallaborok" a német gazdasági szereplők innovatív ötletei számára ígérnek kibontakozási lehetőséget.

Elolvasom   

IX. elnökségi ülés: Mozgalmas ősznek néz elébe az MI Koalíció

Eredményértékelés mellett az év soron következő történései voltak napirenden, így a crowdsourcing projektek, az Akcelerátor Központ workshopok és az iparági tematikus bemutatók.

Elolvasom